Látogatók

Összesen:
100 575
 

Knit & Crochet


Kötés, horgolás, minták...
Knit & Crochet

Piro honlapja

 

Szolda honlapja

 

 

  Matematikai
  Oktató
  Program


Ismertető

Szülőknek

Diákoknak

Szülőknek

Az általános- és középiskolai matematika órák száma sokszor kevésnek bizonyul egy-egy típusfeladat begyakorlásához, nem is beszélve arról, hogy a nagy, 30-36 fős osztálylétszámok miatt egy-egy gyerekre alig jut ideje a tanárnak. Ugyanakkor a rutin megszerzése szükséges feltétele a továbbhaladásnak.

 

A természettudományok (fizika, kémia, biológia, földrajz) nyelve a matematika, elkerülhetetlen, hogy ezeken az órákon is számoljanak a gyerekek (képletekbe kell behelyettesíteni), magasabb osztályokban egyenleteket, egyenletrendszereket oldjanak meg. Ha ez nehezen megy, nehezen megy maga a tantárgy is.

 

A gyakorlás általában otthonra marad. Le kell ülni a gyerekkel, meg kell tanulni újra a matekot, hiszen ki emlékszik már arra, mi az a legkisebb közös többszörös, hogy hogyan kell törteket bővíteni. Aztán feladatot kell keresni, ha nem találunk, ki kell találni. Sőt! Ellenőrizni kell a megoldást!

 

Sokkal egyszerűbb ezt egy számítógépes programra bízni! Pláne, ha a gyerek szeret a számítógépe előtt órák hosszat ücsörögni. És melyik gyerek nem szeret?... A MOP2-tel való munka utólag is ellenőrizhető, akár e-mailen keresztül is!

 

Szünet van, gyerek egész nap egyedül otthon. Viszont gyakorolnia kellene azt a fránya matekot. Egyszerű a megoldás:

 

- Elmentem dolgozni! Ebéd a hűtőben, 10-re küldd a MOP2-es megoldásokat! 10 hibátlan összeadás, 10 hibátlan kivonás ….

- Jó, jó, tudom Anya, este megbeszéltük! Dolgozz nyugodtan, 10-re ott az e-mail!

 

10-kor érkezik az e-mail. Benne, hogy a gyerek mikor kezdett dolgozni, meddig dolgozott, milyen feladatokat oldott meg, mennyit, abból mennyi volt jó, milyen hibákat vétett.

Nem egyszerű?

Vagy iskolaidőben. A gyerek már 4-től otthon, mi csak 6-ra, 8-ra érünk haza. Kinek van már ekkor ereje, TÜRELME a gyerekkel gyakorolni? Itt a megoldás:

 

-Szia Anya! (fel sem néz, a gép előtt ül)
-Szia! Mi volt a suliban?
-Semmi.
-Kész a leckéd?
-Igen.
-Matekot gyakoroltad?
-Igen. Akarod, hogy elküldjem e-mailben neked?
-Nem, elég, ha megmutatod az elmentett anyagot.

 

És együtt megnézik, hogy mikor kezdte a gyakorlást, meddig gyakorolt, milyen feladatokat, azokat milyen arányban tudta megoldani.

 

Hát nem jó? Már csak egy kis közös vacsorára kell rábírni a gyereket, nem kell egymás idegeire menni a matek miatt.

 

Miben segít a MOP2 program?

A MOP2 program a típusfeladatok begyakorlásához nyújt nagy segítséget. Olyan feladatokhoz, amiket hibátlanul kell tudni megoldani, ahhoz, hogy boldogulni tudjon a gyerek a matekórákon.


A pontos számolás akár fejben, akár papíron nagyon fontos. Gondoljunk csak arra, hogy a 8. vagy 6. osztályos felvételinél nem lehet számológépet használni. Magasabb osztályokban például elsőfokú egyenletek tanulásakor a magabiztosság feltétele a rengeteg egyenlet megoldása. Van, akinek elég két-három egyenletet megoldania, de van akinek többet kell gyakorolnia, mire rutinos lesz. Ugyanakkor a példatárakban sokszor csak két-három „egy kaptafára” épülő feladat van.


A MOP2 program annyi új feladatot ad, amennyit csak szeretnénk! Türelmesen megvárja a választ, majd ha sikeres a példamegoldás, megdicsér.

 

De próbálja ki most a programot! Regisztráció nélkül is működik sok funkciója! Ide kattintva letöltheti számítógépére.

 

A programot letöltve hozzáférhetővé válik egy részletes ismertető, hogy milyen feladatokat lehet a programmal gyakorolni. Ízelítőül álljon itt néhány példa:

 

Alapműveletek menü
Gyakorolhatjuk a számolást. Egészen egyszerű feladatoktól kezdve (20-as számkörben összeadás, kivonás) a bonyolultabbakig (törtek bővítése, egyszerűsítése, műveletek törtekkel, tizedestörtekkel).

 

Általános iskola menü
Az általános iskola felső tagozatában tanultak gyakorlása. A teljesség igénye nélkül néhány példa: átlagszámítás, egyszerűbb egyenletek, egyenlőtlenségek megoldása, legnagyobb közös osztó, legkisebb közös többszörös meghatározása, összetett számok prímekre bontása, oszthatósági feladatok, mértékegység-átváltások.

 

Mire nem alkalmas a MOP2 program?

  • A MOP2 használata nem helyettesíti a tanári magyarázatot. A MOP2 programmal a tanórán megértett módszereket, technikákat lehet gyakorolni, a program nem oktatja például az egyenletmegoldás módszerét. Tehát ha valaki hiányzik az iskolából mondjuk betegség miatt, és közben új anyagot tanulnak, akkor az alapokat sajnos a tankönyvből meg kell tanulni. Viszont a megtanultak ellenőrzésére, a gyakorlásra ideális a program.

  • A MOP2 program nem készít fel versenyfeladatok megoldására. Hiszen a versenyfeladatok megoldásához sok-sok ötletre van szükség, a MOP2-tel azokat a feladatokat lehet gyakorolni, amihez ötlet szinte nem is kell, egy sablont kell megtanulni, azt alkalmazni.

Ha felkeltettük érdeklődését, ide kattintva telepítheti számítógépére a programot. Ha szeretne minden menüpontot elérni a program használatakor, regisztrálnia kell. Ide kattintva megtalálja a részleteket. Kérdése van? Írjon nekünk, mi válaszolunk!

 

 


 

Diákoknak

A matekórákon a többieknek olyan hamar megy minden? Neked meg még jó lenne gyakorolni? Vagy megy, csak lassan? A dogát meg beszedi a tanár? Ha több időd lett volna, sikerül?


Tudunk erre megoldást, de nem fogsz nagyon örülni: gyakorolni kell többet. A szüleid is folyton nyaggatnak, hogy gyakorolj? Sőt, veled együtt akarnak tanulni?

 

De erre is tudunk megoldást, és ennek örülni fogsz!

  • Nem kell a szüleidet nyaggatni (úgysem emlékeznek már a matekra, az idő nagy része úgyis azzal menne el, hogy elmagyarázod neki, hogy miről van szó).

  • Ők sem fognak nyaggatni, elég megmutatnod nekik a gyakorlást, vagy e-mailben elküldeni!

  • Számítógép is kell hozzá!

Érdekel? Katt ide, töltsd le a programot, gyakorolj vele és söpörd be a dicséreteket!

 

Tanulsz már fizikát? Király a sok kísérletek, a tanár is tök jó fej, de a feladatokat nem tudod megoldani? A dolgozatokban a kifejtős kérdéseket mindig meg tudod válaszolni, csak a számolósokat nem sikerül? Van egy tippünk: a matek miatt nem megy. Behelyettesítés, egyenletmegoldás… Már matek órán se ment? Ne keseredj el, segítünk! Sajnos csak gyakorlással orvosolható a probléma, a munkát nem tudjuk megspórolni (lásd egyszerű gépek :) ), de könnyíteni tudunk! Mit szólnál,

  • ha csak azt kellene gyakorolni, ami éppen nem megy?

  • ha addig gyakorolhatnád az egyik típusfeladatot, amíg hibátlanul nem megy?

  • ha minden jó válasz után dicséretet kapnál?

  • ha a szüleidnek is meg tudnád mutatni, hogy tényleg gyakoroltál? Sőt, a tanárodnak is?

  • akár e-mailben is elküldhetnéd a bizonyítékot?

Érdekel? Katt ide, töltsd le a programot! Aztán nézd meg, hogy leesik mindenkinek az álla, milyen jól megy az, ami eddig nem ment!

 

A matek órán már gáz, hogy mindig te kérdezel, a többiek már rég értik? Vagy már nem is kérdezel?

 

A matek tanár gyorsabban számol fejben, mint te számológéppel?

 

AKARSZ EZEN VÁLTOZTATNI? Igen? Akkor a te programod, a MOP2!

 

Mit tud a MOP2?

Segít a típusfeladatok begyakorlásában. Olyan feladatokra gondolj, amire a tanárod azt szokta mondani, hogy ezt mindenkinek tudnia kell; vagy hogy ezt majd két év múlva is kell tudni, vagy hogy ezt más órán is előkerül majd, de ott nem lesz idő sokat gondolkozni.

 

Például a pontos számolás akár fejben, akár papíron nagyon fontos. Gondolj arra, hogy ha középiskolába akarsz felvételizni, nem lehet számológépet használni. Sok feladatot kell megoldani rövid idő alatt. Nem elég, ha pontosan számolsz, az is kell, hogy ez gyorsan menjen.


Tanultál már egyenleteket, nyitott mondatokat megoldani? (persze, hiszen már elsőben is, csak esetleg nem neveztétek nevén….) Simán megy? Vagy mégsem? A MOP2 segít gyakorolni. És ha ügyes vagy, megdicsér! Minden feladat után!

Próbáld ki ki most a programot. Regisztráció nélkül is működik sok funkciója!

 

Katt ide, és töltsd le a gépedre!

 

Oké, mondok még részleteket!

Alapműveletek menü
20-as számkörben összeadás, kivonás, szorzás osztás. Ja, ebben profi vagy? 1 perc alatt mennyit tudsz hibátlanul megoldani?

Ezt a videót ismered?

( https://45.media.tumblr.com/6db619046975c7a5c2df07540f217275/tumblr_o5euxpjzzb1u78m4jo1_400.gif )

 

Te melyiket választottad volna? A műveleti sorrenddel tisztában vagy? Biztos? Próbáld ki! Szóval ezt is gyakorolhatod!
Vagy a törtek bővítése, egyszerűsítése? Összeadás, kivonás, stb?
Tizedestörtek?

 

Kipróbálnád? Mit veszíthetsz? Katt ide, töltsd le. Ha tetszik, szívesen kipróbálnád a többi menüpontot is, regisztrálj!

 

Általános iskola menü

A számolással nincs gondod, viszont jó lenne gyakorolni a bonyolultabb dolgokat? Átlagszámítás - ja, ez megy, hiszen az átlagodat mindig jól kiszámítod :). Na de egyenletek, egyenlőtlenségek megoldása, LNKO, LKKT meghatározása, összetett számok prímekre bontása, oszthatósági szabályok, mértékegység-átváltások?


Ha ezeket szeretnéd gyakorolni, valamelyik modulra van szükséged. Nézd meg a regisztrációs feltételeket!

Mire nem alkalmas a MOP2 program?

  • A MOP2 használata nem helyettesíti a tanárod magyarázatát. A programmal azt tudod gyakorolni, amit az órán jó eséllyel már megértettél. Tehát az órai aktív figyelést nem helyettesíti a program. Ha hiányoztál a suliból, mondjuk beteg voltál, és közben a többiek továbbmentek az anyagban, akkor az alapokat sajnos a könyvből meg kell tanulni. Viszont utána jöhet a gépezés!

  • Versenyezni szeretnél? Rossz hírünk van, a MOP2 program nem készít a versenyekre. Hiszen a versenyfeladatok megoldásához sok-sok ötletre van szükség, a MOP2-vel azokat a feladatokat lehet gyakorolni, amihez ötlet szinte nem is kell, egy sablont kell megtanulni, azt alkalmazni.

Ha úgy érzed, ez a program neked KELL, katt ide és telepítsd a gépedre!

 

Ha szeretnéd az összes menüpontot használni, regisztrálni kell.

 

Kérdésed van? Írj nekünk, válaszolunk!


Joomla template: szsnjm-001 (c) Szoldatics József. 2011/2024
www.eszesen2010.hu